Archive for Június, 2010


Rég írtam ilyet, és mivel ha minden igaz holnaptól már lehet nézni nyári szezonos animéket, így arra gondoltam nagy ritkán jöhet az ilyen bejegyzés. Azaz, hogy hogy állok most az animékkel, illetve mire számítok/mire várok a nyári szezontól.

Elkezdett animék:

Elkezdtem a napokban pár animét, ezekről írnék először pár szót.

Bokura Ga Ita

Kezdtem: június 29

Megnézett epizódok eddig: 4/26

Műfaj: iskolai élet, dráma, szerelem

Vélemény eddig: Hát nem tudom, hogy mondtam e valaha egy animéről azt hogy furcsa, szokatlan. Márpedig nekem az egész anime az, bár nem rossz értelemben(Gondolok a beszédre, hangulatra, grafikára.). Ezenkívül semmi gondom eddig vele, bár már a végéről olvastam(pontosabban a sorozatról olvastam véleményeket és ott utaltak a végére – rossz szokás), így már félek, hogy az nem fog tetszeni. Azonban az még kicsit messze van.

Röviden eddig tetszik. Iskolás, szerelmi,drámai történet két fiatal kapcsolatának alakulásáról.

op

Gintama

Kezdtem: június 26

Megnézett epizódok eddig: 8/201

Műfaj: akció, paródia, shounen

Vélemény eddig: Azért kezdtem el, mert sok helyen láttam/olvastam, hogy nagyon kedvelt, ismert anime, így gondoltam elkezdem én is. Lehet látni, hogy egyelőre nem nagyon haladtam vele, bár főleg amiatt van, hogy mást szívesebben nézek meg mint ezt, meg egyelőre még nem tetszik annyira, hogy egyszerre sokat megnézzek belőle. Ezzel most nem akarok semmi rosszat mondani az animéről, meg eltántorítani se akarok senkit a megnézésétől. Egyszerűen én még nem látom, hogy miért ennyire híres ez az anime. Lehet hogy velem van a baj, és az ilyen fajta animék nem valók nekem vagy 8 rész még kevés, hogy lehessen látni, hogy milyen. Mindegy.

Még nézem tovább egy ideig, sőt lehet végig is nézem.

op 1


Mobile Suit Gundam: The 08th MS Team

Kezdtem: június 26

Megnézett epizódok eddig: 8/12

Műfaj: akció, mecha, military, romance

Ha holnap vagy akár holnapután írtam volna meg ezt, akkor már szerintem a befejezett animékhez került volna, hiszen már csak 4 rész van belőle.

Vélemény eddig: Pár napja újra megnéztem a Gundam 00-t már harmadjára, (ez a 2. kedvenc gundam sorozatom – mindkét évad – a gundam seed után), és gondoltam ismerkedni kéne más Gundam sorozattal is, mivel nem láttam túl sokat. Emiatt kezdtem el ezt, mivel nem is hosszú sorozat, csak 12 részes és a grafikája is elviselhető. Magával az animével nincs gond. Hogy is fejezzem ki magam… ez az anime rendben van. :) Több szimpatikus szereplő, nem túlbonyolított cselekmény, jó harcok, kevés romantika. Nem hiányolok belőle semmit, de nem is várok tőle többet. Lehet, hogy ezt se mondtam egy animéről se. Bár az op pl. nem fogott meg, de arra se mondom azt hogy nem tetszett.

op


XXX Holic

Elkezdtem: június 29

Megnézett epizódok eddig: 4/24

Műfaj: supernatural, comedy, mystery, drama

Vélemény eddig: Ezt is, mint a Gintamát azért kezdtem el nézni, mert jó animének mondták. Erre kiváncsi is voltam, többször eszembe jutott, hogy el kéne kezdeni. Azonban 4 részből még ennél se tudom még eldönteni, hogy jó vagy rossz e teljesen, eddig nekem tetszik. Az op-ot többszöri hallgatásra szerettem meg, a szereplők szimpatikusak, a történetről még nem nagyon tudok mit mondani, még szerintem nem bontakozott ki rendesen, a grafika kicsit szokatlan, de nem rossz. Yuuko és Watanuki hangját szívesen hallgatom, az övék valamiért különösen megtetszett. Úgyhogy ez a sorozat biztos végig lesz nézve.

op


Nézett animék:

Mivel kicsit hosszú lesz így is úgy is ez a bejegyzés, ezért tényleg csak egy-két animét jegyeznék meg itt.

Fairy Tail

Elkezdtem: 2010-ben valamikor:)

Megnézett epizódok eddig: 34/-

Műfaj: akció, fantasy, comedy

Vélemény eddig: A mangáját ismerem, ezért kíváncsi voltam az animére is. Bár nem az  indulásakor kezdtem el nézni, de most már hetente követem én is. Nagyon tetszik, többször néztem meg jópár részét. Ennek az animének több történésén sírtam is. Őszintén szólva akkor a háttérzene is rásegített. Az openingek közül az első és a harmadik tetszik, de a harmadik a legjobban. Ez egy olyan anime amit bármikor szívesen megnézek újból.

op 1 és 3


Katekyo Hitman Reborn

Elkezdtem: ki tudja:)

Megnézett epizódok eddig: 190/-

Műfaj: akció, shounen, comedy, super power

A “ki tudja” azért, mert már régóta ismerem ezt az animét,  de csak belenéztem vagy gyorsan végigmentem a részekbe, és azt se mindig. De 2010 júniust mondanám igazi időpontnak, mert ekkor kezdtem a részeket rendesen nézni – bár a komolytalan, vicces részeket kihagytam, több olvasott fórumos vélemény olvasása hatására. Bár láttam pár olyan részt, de elég is volt annyi.

Vélemény eddig: Ez nem maradhatott ki innen, ugyanis egyik kedvenc animémmé nőtte ki magát. Nagyon tetszik. A Fairy Tailhez hasonlóan ezt a sorozatot is bármikor szívesen előveszem. De szigorúan azok a bizonyos részek nélkül. Vagyis amiket szeretek/nézek: Mokuro-s részek, Xanxusos részek, majd a 74. résztől végig.

Tetszik a történet, a szereplők(nagyon kevés kivétellel pl. Lambo-t nem tudtam megszeretni), grafika, harcok, zenék(Opok közül csak az elsőt nem tudtam megszeretni, nem is veszem elő illetve az utolsó kettőnél rezeg a léc, de azokat rendszeresen hallgatom a többivel együtt. Az endingek közül csak párnak az elejébe hallgattam bele, egyet ismertem meg végig, a 10.-et, ami nagyon tetszik, imádom).

op 1-7, 8 /end 10




Kaichou wa Maid-sama

Elkezdtem: 2010 április 3

Megnézett epizódok eddig: 13/-

Műfajok: iskolai élet, romance, comedy

Vélemény eddig: Könnyed kikapcsolódást jelent nekem ez az anime a sok harcolós anime mellé. Mangája életmentő volt a Kimi ni Todoke manga után. Amit vártam a Kimi ni Todoke-ben(anime-manga), azt megkaptam a Kaichou wa Maid-samában(manga). Apró örömök az életben. :)

Nem vártam tőle sokat, mikor elkezdtem, de nem is kell. Nem is okozott csalódást eddig, fogom is nézni tovább.

op


Befejezett animék:

Working

Elkezdtem: 2010 június 17

Befejeztem: 2010 június 28

Epizódok száma: 13

Műfaj: comedy, slice of life

Értékelés: 8/10

Vélemény: Ahhoz képest, hogy jobban szeretem a harcolós, mágikus, vámpíros stb. animéket, ezt szerettem nézni. A maga műfajában jó kis anime szerethető szereplőkkel. Külön örültem, hogy hallhattam Ono Daisuke hangját:).

op


Angel Beats

Elkezdtem: április 3

Befejeztem: 2010 június 26

Epizódok száma: 13

Műfaj: akció, comedy, supernatural

Értékelés: 8/10

Vélemény: Néha vicces, néha unalmas volt, néha izgalmas stb. Valamikor nagyon vártam a következő részt, valamikor nehezen vettem rá magam hogy nézzem. A zene nagyon tetszett, azért is kapott 7 pont helyett 8-at. Sajnáltam, hogy egy-két szereplőről nem tudtam meg többet, egy-két szereplőről meg örültem, mikor megtudtam valamit(pl. Hideki, Iwasawa, Yui). Úgyhogy minden téren elég vegyes vélemények vannak erről az animéről. De azért nem bántam meg, hogy megnéztem.

op


Durarara

Elkezdtem: 2010 január 11

Befejeztem: június 25

Epizódok száma: 24

Műfaj: akció, mystery, shounen

Értékelés: 9/10

Vélemény: Megértem, hogy miért mondják sokan, hogy ez egy nagyon jó anime, és hogy miért van nagy rajongótábora. Egy olyan anime, amelynek összetett, izgalmas története van és amit nem értünk meg egy epizód után, illetve rengeteg, változatos szereplőkkel rendelkezik, akik közül azonban van, aki alig szerepel. Bár ez engem nem nagyon zavart, mert akik szimpatikusak voltak, azok szerepeltek eleget.:) Az opok tetszettek, az első endinget szerettem, a 2.ba azt hiszem egyszer hallgattam bele, az nem igazán jött be. A befejezésnél volt kis hiányérzetem, de megtudtam, hogy nem a teljes történetet dolgozza fel az anime, így mondjuk megelégedtem ezzel a lezárással. Folytatásnak pedig nagyon örülnék.

op 1,2

…lenne itt, ha találtam volna egy normálisat a youtube-on. Úgyhogy, bocsánat, itt most ez kimarad. :(

Nyári szezon:

Most hogy kijött a – remélem végleges – nyári szezonos animék listája, röviden leírom, hogy mire számítok/mit várok ettől a szezontól.

Őszintén szólva ezt a szezont nagyon várom. Ugyanis jópár anime szimpatikus, és jópár animét fogok nézni biztosan valamint fogok belenézni. Illetve gondoltam, hogy kipróbálok majd részenként követni legalább egy animét, de lehet, hogy többet is. De azért remélem nem fogok nagyot koppanni emiatt, hogy nagyon várom:).

Azok a sorozatok, melyeket biztos nézni fogok: The Legend of the Legendary Heroes, Kuroshitsuji 2, Highschool of the Dead, Nurarihyon no Mago, Shiki.

Amikbe biztos belenézek, de nem biztos hogy fogom folytatni: Amagami ss, Shukufuku no Campanella, Seitokai Yakuindomo, Occult Academy, Sengoku Basara 2.

A Sekirei: Pure Engagement azt talán megnézem majd, ha láttam az első évadot. A többi valószínűleg kimarad.

Jézusom, ez jó hosszú lett! Ez ritka tőlem, hogy ennyit írok. Hát ilyen is összejön néha:) Köszönöm, aki eljutott idáig.

Defense Devil

Name: Defense Devil

Author: Youn In-Wan

Artist: Yang Kyung-Il

ongoing – weekly

Genres: demons, supernatural, comedy, shounen

Hát akkor megint, hol is kezdjem?… Már rég írtam mangás bejegyzést, és ha már ez az egyik kedvenc mangám(lásd myanimelist), és még a bemutatkozásnál is eszembe jutott jó manga példájaként(lásd Rólam), csak illene írni róla valamennyit.

A történetről röviden:

Kucabara és barátja Bichura démonok, akik a démonok világában elvesztett erejüket akarják visszaszerezni azzal, hogy embereket mentenek meg attól, hogy a shinigamik által a pokolba kerüljenek. Ezt úgy próbálják megtenni, hogy szövetséget kötnek, majd bebizonyítják az emberek ártatlanságát. Ezzel megszerezhetik az úgyn. Dark Matter-t az emberek lelkéből(melyet a shinigamik is szeretnének), amelyből, ha eleget gyűjtenek visszaszerezhetik az erejüket.

Kezdetben ez lesz a fő téma, hogy hogyan próbálják az embereket tisztázni az emberi világban(mikor egy szerződés megköttetik automatikusan átkerülnek úgymond a “kliens” világába). Majd új szereplők  tűnnek fel, elsőként Idamaria, Serma és a történet más irányt vesz. Idamaria egy nővér, kinek munkája a démonok ölése Serma atyával, és akinek egyszercsak Kucabara nevével ellátott papírt adnak, így őt kell levadásznia.

Na tovább nem írom le, aki szeretné olvassa el.

Egy-két szereplő:

Kucabara-Bichura: Nem szokványos démonok, ugyanis pl. nem gonoszok (Pedig démonként Kucabara mondjuk, hogy elég magasan áll/állt a ranglétrán). Jópofa páros, egész jól kijönnek egymással, tőlük kapjuk a vígjátékos jeleneteket, de persze azért harcolni is tudnak. Idamaria: Rendesen végzi a munkáját, és jól. Finoman fogalmazva, nem szereti a démonokat, de ennek ellenére – bár nem azonnal-, egész jól megbarátkozik eggyel, bocs kettővel:).  KICSIT emlékeztet ez Rosette és Chrono párosára. Serma atya aki adja ki Idamaria-nak a munkát, később azonban láthatjuk pl. edzőként. Még találkozhatunk jónéhány szereplővel pl. shinigamikkal, Kucabara apjával, öccsével.

Rajzolása nekem se nem szép, se nem csúnya. Úgy mondhatnám pont jó.

Összességében szeretem ezt a mangát, van benne elég harc, pont annyi vígjáték, amennyi nekem nem zavaró, változatos szereplők, a történet is tetszik. Szeretem, hogy sokat megtudunk  a múltbeli eseményekről, a szereplőkről.

Hát megint nem tudtam úgy írni erről, ahogy akartam, mindegy. Egy értékelés még a végére:

10/9.

Múltkor vegyesen raktam be pár openinget, most gondoltam legyen valami közös bennük, úgyhogy mechás animék közül van itt pár kedvenc op.

Heroic Age

Asura Cryin op 1

Gurren Lagann op 1

Hakaima Sadamitsu op -end


Soukyuu no Fafner op


Vandread op 1

Blue Gender op


Giniro olynssis op


Gundam 00 op

2011 szept. 7: Itt van mind a 4. :)

Gun x sword op(egy szokatlan op is legyen)

full metal panic ops(az első mechás animémet nehogy kihagyjam)

Gundam Seed Destiny op 3(Imádom:))


Kiss Dum: Engage Planet op


Gundam seed op 1,2

Lehet hogy kihagytam egy kettőt, amit berakhattam volna, valamiért hiányérzetem van, mintha valamit kihagytam volna, de most maradjon ennyi.

Egy régebbi bejegyzésben említettem, hogy szeretnék megszerezni egy könyvet, amit igaz meg lehet találni a neten is, de én szeretném rendes könyvformában elolvasni.

Hát a könyv a mai napon meglett!!! :)

( ez saját kép, nem netről való)

Lehet hogy sokaknak furcsának tűnik, hogy miért vettem meg(megjegyzem nem volt drága), mivel el tudnám olvasni ingyen. Igazából annyit tudok erre mondani, hogy nem akartam neten olvasni, kényelmesebb, meg meglett így az első, saját, japános témájú könyvem. Pontosítok, már van egy régi japán útikönyvem, amit még karácsonyra kaptam egy vagy két éve a nagyanyámtól, úgyhogy ez a második.

Netes rendeléssel vettem meg bookline-on keresztül. Szerdán regisztráltam, és mivel láttam, hogy fenn van a könyv, ráadásul olcsón, eldöntöttem, hogy rendben, megrendelem. Ráadásul a postaköltséget is megúsztam. Bár nem jöttem rá elsőre, hogy itt Nyíregyen is van bolt, ahol át lehet venni. :P Tehát megvolt szerdán a rendelés, szombaton meg már jeleztek is, hogy megvan, érte lehet menni. A bolt nyitva van szombaton is 13 óráig, úgyhogy elmehettem volna aznap is érte, de gondoltam egy nap várakozás nem sokat számít, meg lusta is voltam egy kicsit. Lényeg, hogy megvan.

Miután átvettem, kifizettem, gondoltam bemegyek a Korzóba, mivel úgyis útbaesett, az újságárusnál nézni 1-2 újságot. A júniusi Mondót meg is vettem, illetve próbaképpen, meg hogy ne csak Mondóval menjek az újságárushoz, vettem Maximát is. Néha be szoktam ezt vetni. :)

Azután irány a buszmegálló, ahol amíg vártam, megnéztem egy kicsit a könyvet. A hátulját elolvastam, ahol írtak pár példát, hogy mi mindent csinálnak, vagy mondanak a japánok. Párról én is tudtam, de azt pl. nem hogy “Ha valamire emlékeznek az nem az eszükbe jut, hanem a szívükbe.” vagy hogy “Ha valaki magára mutat, nem a mellére bök, hanem az orrára.” Illetve még megnéztem pár képet a könyv végén. Itthon meg már beleolvastam egy kicsit és ma el is fogom kezdeni rendesen. Úgyhogy most már gyönyörködök benne, és örülök, hogy megrendeltem. :)

A júniusi Mondónak is örömmel álltam neki, és már nagyjából el is olvastam. Néhány részletet szeretnék csak kiemelni, nem fogom az egész újságot elmesélni, olvassa el mindenki, aki szeretné. Volt jó pár érdekes cikk, bár nekem nem is szokott gond lenni az újsággal. Lássunk akkor pár dolgot, hogy miket lehet találni a mostani számban.

Ajánlom, hogy aki nem szeretne megtudni az újságból infókat, ne olvassa el, nem tudom mennyire leszek részletes, vagy hogy sokat árulok e el, inkább olvassátok el magát az újságot!


Te milyen fegyver lennél? (személyiség teszt)

Többször raknak be ilyet, és most a Soul Eater kapcsán lehet valaki(pontszám szerinti növekvő sorrendben) Excalibur, Halálkasza, Pisztoly(Thompson nővérek), Láncos sarló(Tsubaki), Kard(Ragnarok). Nekem mellesleg a pisztoly jött ki. Egy pont kellett volna, hogy Tsubakihoz hasonló fegyver legyek! Áh!

Visual novelekről lehet még olvasni, hogy mik is ezek, mi jellemzőek rájuk általában, ill. játék közben valamint van egy két vizual novel példa. Pl. Utawarerumono, Clannad, FateStay Night, Heart de Roommate stb. Nekem ez azért volt jó, mert hallottam róla, de ne tudtam pontosan hogy mi ez igazából. Így már, ha nem is fogok tudni játszani, nem lesz idegen téma.

Animék vs brazil telenovellák

Röviden ez is egy érdekes cikk. Nagyon régen sok telenovellát/szappanoperát pl. Esmeralda, Vad angyal, Marimar megnéztem anno, de ma már utálom az ilyet. Szerencsére animéről egész jó  véleményt olvashatunk – lásd Animék brazil szemmel. Nem írok erről többet, mindenki olvassa el.

Jmédia -Idolcsaták messzi földön és botrány

Tényleg röviden, itt olvashatunk egy kis cikket a JE cégről, és hogy mely japán csapatokat futtatják/futtatták. Pár példa: Smap, Kat-tun(Love!:)), Kinki Kids. Illetve koreai megfelelőjéről az Sm Entertainmentről.  A másik oldalon nagyon érdekes volt a botrány című cikk (hozzáállás a celebek botrányaihoz nyugaton és japánban)<- Ajánlott.

Stúdiók

Két stúdióról olvashatunk, a Mangloberól és a Brain’base. Van jó pár ismert és jó anime tőlük. Pl. Samurai Champloo, Durara, Ergo Prxy, Baccano, Natsume Yujincho, Kurenai stb.

Na lassan abbahagyom, mert igaz kihagytam sok mindent, de félek így is sokat árulok el. A lényeg találunk benne természetesen pár anime ismertetőt, cosplayes képeket. Shinjo mayu mangakáról és mangáiról tudhatunk meg többet, meg majdnem elfelejtettem a harcművészetekről indult egy cikksorozat a számban. Na tényleg abbahagyom, és remélem nem csináltam nagy gondot magamnak ezzel.

Szóljatok, ha ez így baj, hogy legközelebb ne írjak ilyet.

Karas ova

Ez egy hatrészes ova, melyet több mint két hónapos szünet után fejeztem be tegnap az utolsó három résszel. Már nagyon megbántam, hogy nem néztem meg akkor, mert ez az utolsó 3 rész sokkal jobb volt, ütött egy nagyot az első 3hoz képest illetve szinte minden ezekből derült ki.

Az első 3 részből már nem sok mindenre emlékszem, de annyira nem is baj. Nem azt mondom, hogy nem tetszett, mert jó kis akciók fordultak elő, külön tetszett a cg-s megoldás, mellyel most találkoztam először. Legalábbis látványra nekem teljesen új volt, de bejött.  Az zavart csak, hogy sok mindent nem tudtunk meg a történetből, illetve a ronda szájábrázolás néha.

Szerencsére az ova 4-6. részében mindez már nem zavart, mert pótolták az ismereteket úgymond, a szájak rajzolását meg már nem nagyon vettem észre, mert más vonta el a figyelmemet:). A történések, az akciók.

A 4. rész előfutár akcióval, magyarázatokkal, melyben tisztább lett a történet, illetve nekem visszaemlékezés, hogy milyen fajta anime.

Az 5. rész robbant nálam főleg látványilag, de a történésekben is. (Rakhattam volna be jobb képet is, mert ebből nem sokat lehet látni, de lusta vagyok megcsinálni.)

A 6. rész tartotta nagyjából a színvonalat egy szerintem normális, rendes befejezéssel.

A főszereplők közül szerintem most először nem igazán tudok kedvencet vagy nem kedvelt szereplőt mondani. Na jó, hogy mondjak egy-kettőt: mondjuk az egyik kis youkai(puskázok, a neve Amefurikozou), a női Karas.

A zenékkel kapcsolatban a háttérzenék tetszettek, szépen megadták egyes jeleneteknek a hangulatát, élvezhetőbbé tették az akciókat. Van egy rövid opja, ami egész jó, endingje meg nincs, úgy emlékszem stáblistával zárulnak a részek.

op

Összegezve nekem nagyon tetszett, és nagyon ajánlatos egyszerre megnézni. Mivel csak hat rész, így nem vesz el sok időt. Szerintem egyszer mindenkinek érdemes megnézni, mert tényleg egy jó kis ova mind történetben, látványvilágában, akcióban. Bár néhol KICSIT véres, durva lehet valakinek. Azért emelem ki, mert engem nem nagyon zavart, de lehet hogy másoknak fog. A hosszával nem volt bajom, nekem pont elegendő volt a 6 rész, ami ritka eset.

Hogy itt is megszokjam az értékeléseket, a nehezen kibontakozott sztori illetve a nagyon kevés grafikai hiányosság miatt,

10/9.

Én mindenképpen megnézem a napokban egyszerre a hat részt, és nagy valószínűséggel később is elő lesz véve.

(Hát ez nem olyan lett mint amilyet kigondoltam, mivel már tegnap szerettem volna megírni és akkor már megvolt nagyjából hogy mit írok. Ez van.)

Köszönjük WordPress. | Sablon: Motion Készítette: volcanic
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.