Hát elérkeztünk 2010 utolsó napjához és nálam az utolsó bejegyzéshez.
Ez nálam az első ilyen év végi összefoglaló féle íromány, mivel tavaly a szezonokat nem követtem még rendesen végig egész évben, de idén már szépen megvolt. Kijöttek a plakátok, kinéztem pár animét, aztán végignéztem, vagy droppoltam.
Szóval így első alkalommal nem hiszem hogy nagyon belemegyek, majd jövőre tervezek egy számomra is tetszőt, normálisat írni. Bár lehet ez is elfogadható lesz. Meglátjuk.
Na nézzük, milyen animék voltak idén szezononként!
2010 tél

Ahogy így megnéztem ez nem volt túl jó szezon szerintem. Többet dobtam, keveset néztem végig és azok se mind voltak olyan jó animék(sorozatokra értem, mert szinte csak azokat nézek).
Amiket elkezdtem, és be is fejeztem:
Durarara, Sora no Woto, Nodame Cantabile Finale, Ookami kakushi, Omamori Himari.
Amiket elkezdtem, de droppoltam:
Dance in the vampire bund, Hanamaru Kindergarten, Qwaser of Stigmata, Baka to Test Shoukanjuu.
Hát, kijött az, hogy 5-4 arányban többet néztem végig, mint dobtam, de sajnos az ötből a Durarara-t és mondjuk még a Nodame Cantabilét mondanám, ami tetszett. A Durarara egy meglepően jó anime volt nekem történet, szereplők, zene szintjén is, aminél örülnék egy folytatásnak is. A Nodame Cantabile hozta a szokásos formáját nálam. Nem volt se rosszabb, se jobb. A többinél az Ookami Kakushi, meg a Sora no woto opening szintjén jött be nagyon csak(FictionJunction – Kalafina → Kajiura Yuki
). Történetre elmentek, de sajnos nem sikerültek, olyan hű de jóra. Az ookami még tetszett is, jónak ígérkezett ez a farkasos legenda, meg gyilkosságok este, de a végefele már nehezen néztem végig. Az Omamori Himari meg elment egy mágiás, ecchis, vígjáték animének. Ahhoz képest hogy nem a szívem csücske az ilyen műfaj, végignéztem.
Ami a droppolt animéket illeti:
Dance in the vampire bundnál mangába beleolvastam, mielőtt az animét elkezdtem, és örültem a vérfarkas-vámpír párosnak, de azt az utolsó pár részt nagyon nem akartam befejezni, már szinte csak kényszerből néztem. , Hanamaru Kindergartent nem is tudom miért kezdtem el, elég is róla ennyi.
. Qwaser of Stigmata-t elég sokáig, majdnem a végéig néztem, de aztán már nem találtam cenzúrázott változatot, így már nem tudtam nézni. Ez ugyanis eléggé ecchis anime, amit nagyon nem szeretek. A mangájába is beleolvastam még régebben így úgyis tudtam kb mire számítsak. Amúgy egész jó anime volt, a 2 opja kedvenceim között van. Baka to Test Shoukanjuu egy olyan anime volt, amit nem bántam meg ugyan hogy elkezdtem, de 6 rész elég volt belőle. Nem kötött le annyira, hogy végignézzem röviden.
2010 tavasz

8 animébe kezdtem bele ebből a szezonból, ezek közül csak a Heromant dobtam. Ez nagyon jó arány röviden.
Szerintem maga a szezon is jó volt. Nézzük is azt a 8 animét akkor sorban plakát szerint:
Rainbow – Jóval később néztem meg, és a napokban fejeztem be. Egy nagyon jó anime, amit később fedeztem fel. Kevés anime fog meg, mint ez. Drámai, izgalmas, kemény néha, van benne nagyon jó baráti kapcsolat, előfordul egy kis romantika is. Szóval nekem nagyon bejött így utólag is.
Mellesleg az op is kedvencek között van.
Heroman – Nem írok róla sokat. Nem jött be.
Angel Beats – Érdekes téma, sok szereplő, klassz zenék(Girls Dead Monster zenék), pont elég dráma, akció, szép ending. Az a 13 rész pont elég volt. Tetszett, hogy több szereplőt is megismerhettünk jobban.
Ichiban Ushiro no Dai Maou – Hát az ecchi rész miatt nem annyira jött be, mint mondjuk az Angel beats. Nem hozott nekem sok újdonságot, de azért nem volt rossz se. Átlagos röviden.
Working – Ajánlás által kezdtem el, és persze hogy tetszett.
Jó kis szórakoztató anime, ahhoz képest hogy egy hétköznapi de poénos történet. Kikapcsolódásnak nagyon jó.
Giant Killing – A kicsit csúnya grafika ellenére egész jó kis anime lett belőle, bár volt mikor kicsit süllyedt a szint és nehezen néztem tovább. Az eleje nagyon jónak indult, jól szórakoztam néha, aztán jött a meccsek sorozata, amelyeket néha könnyebben, néha nehezebben néztem végig. Örültem ennek a sorozatnak, de a Tsubasa-t (közel se) nem körözte le.
Kaichou Wa Maid Sama – Szerettem, Szerettem, Szerettem(vagy imádtam?
). Egyik legjobban kedvelt, szeretett anime az évadból. Mangáját is olvasom, bár most nem tudom, lehet lemaradtam 1-2 fejezettel.
Uragiri wa Boku no Namae wo Shitteiru – Hát, ezt a sorozatot sajnálom. Örültem volna ha jobban megcsinálják. Bár én elvoltam vele, de sajna nem volt olyan jó, amilyen lehetett volna akár.
2010 nyár

Ebből a szezonból több animét a napokban fejeztem be. Nem volt sajna annyira sikeres, de jöttek és fejeződtek be jó animék is. 8 animét kezdtem el ekkor is, és ebből ugyanúgy csak egyet nem néztem végig.
Jó arány ez is, de sajna nem sok jó anime van ebben a 7ben.
Amagami SS – Ezt a napokban maratoni szinten fejeztem be, mert eldöntöttem, hogy 2010-es már megkezdett animéket így vagy úgy de még idén megnézem. Maga az anime érdekes volt nekem, hogy négy részenként új lányokkal kerül kapcsolatba ugyanaz a srác. Nem nagyon emlékszem, hogy láttam ilyet. Mintha mindig visszapörgetnénk az időt és a srác egy új lánnyal kezd jobban megismerkedni. Röviden érdekes volt ez a része, és meglepő, hogy még élvezhető is volt. Még egyszer nem hiszem hogy megnézem végig, legfeljebb 1-1 lány arc-ját veszem elő.
The Legend of The Legendary Heroes – 2. ÉVAD KELL!!! Anélkül nagyon befejezetlen az egész. Nem is írok erről sokat, röviden jó kis fantasy-mágiás történet poénos részekkel, jó kis harcokkal. Bár volt hogy nem sok minden történt egy-egy részben, és kicsit lelassult, de nem érdekelt, néztem így is. Szóval, röviden kérek egy 2. évadot!
Kuroshitsuji 2 – Áhh, nagy csalódás. Amennyire örültem az első résznek, annyira nem örültem a sorozat végefelének. Voltak jó pillanatai, részei, de több sajna a rossz. Sajnálom, hogy nem futotta jobbra.
Seitokai Yakuindomo – Hát, egyetlen anime a szezonból amit nem néztem végig. Nem kötött le, azt hiszem.
Highschool of the Dead – Zombis anime, amiből nagyon nincs sok. Emiatt kezdtem el főleg. A zombis részét jól is teljesítette nálam, csak ne kellett volna a nagy mellekre is hangsúlyt tenni. Szóval ez az egy gond ellenére végignéztem, és tetszett is. A 2. évadot nézni fogom szerintem belőle(úgy emlékszem, mintha ennek lesz).
Occult Academy – Átlagosnál kicsit jobban tetszett, de nagyon nem váltotta meg a világot szerintem. A főszereplő lány – Maya azt hiszem – személyisége érdekes módon bejött, és a történet vége is.
Nurarihyon no Mago – De sajnálom ezt! Ennél a mangát kell olvasni inkább, bár a 2. évadának szerintem megéri majd adni egy esélyt. Az, ha jól megcsinálják, szerintem nagyon jó kis évad lehet.
Shiki – Szerettem, szerettem. Szerintem nagyon jó kis vámpíros anime. Bár lemaradtam, nagyon régen a 9. résznél, mert más animéket néztem és mert a mnagát olvasom, és tudtam mi lesz, így mertem lemaradni.
De a napokban, ugyanúgy maratonban befejeztem szépen, és VISZONYLAG elégedetten fejeztem be a 22. részt, bár folytatásnak örülnék majd. De addig is marad a manga.
2011 jan 1 – egy kis pótlás ide: Kihagytam egy droppolt animét innen, a Shukufuku no Campanella-t. Hát ez szép.
A teljesség kedvéért jegyzem csak meg, mivel dobtam, így nem is éri meg beszélni róla.
2010 ősz

Nézzük az utolsó, az őszi szezont.
Ismét 8 anime, amit elkezdtem, de több még nem fejeződött be. Droppolt anime ismét csak egy van.
Nem, 2!
Röviden akkor az animékről.
Star Driver – Kicsit egyhangú, de szerintem végignézem.
Psychic Detective Yakumo – Néha kicsit unalmas volt, de azért fenntartotta a kiváncsiságot.
Bakuman – Még folyamatban, de biztos végig lesz nézve. A 2. évad szintén majd. Mangák, mangarajzolás téma, ami elég új nekem, de bejött.
Letter bee Reverse – Folyamatban, biztos végig lesz nézve. Ez se olyan gyakori fajta anime. Bár lehet, hogy nem mindig olyan izgalmas, de azért én szeretem. Kíváncsi vagyok mi lesz belőle.
Togainu No Chi – NAGY CSALÓDÁS! Mikor először olvastam az alaptörténetről és megtudtam, hogy lesz belőle anime, nagyon örültem, és nagyon vártam is. Aztán egyre lohadt a lelkesedés. és nem is tudtam végignézni. Unalmas, inkább jobb szó rá a lassú talán. De nem is írok többet. Dobva lett úgyis.
The World God Only Knows – Meglepően tetszett, és a 2. évadát is fogom nézni.
Yosuga no Sora – Fúj! Áhh! Köszönöm, de elég volt belőle pár rész.
To Aru Majutsu no Index 2 – Hát sajna nem tűnik annyira jónak, mint szerettem volna. Le is ragadtam az 5. résznél. Majd folytatom ma vagy holnap. Hátha lesz olyan jó, hogy végignézzem.
Na végigértem sorozatok szintjén az évadokon!
Ovak, moviek
Nem sokat néztem, nem is nagyon nézem, hogy mik jönnek ki. Amit idén néztem az csak a Brake Blade, Eden of East, Toki wo kakeru shoujo, Tales of Symphonia ova: Tethe’alla Hen, Kurenai ova, a napokban láttam a Gundam 00 movie-t(még csak rawban), ja meg még nagyon régen a Gundam UC 1. részét. Amit nagyon várok, az a Soukyuu no Fafner Heaven and Earth movie.
A szezonos animéken kívül néztem jó pár már régebbi animét is.
Néhány példa:
Ayatsuri sakon, Bokura Ga Ita, Casshern Sins, Eden of East, Gun X Sword, Kimi no Todoke, Majin Tantei Nougami Neuro, Ragnarok The animation, Saiyuki, XXX Holic.
Mangák
Nem igazán tudok összefoglalót írni, mivel eléggé szétszórtan, kisebb-nagyobb szünetekkel olvasom. Majd jövőre írok erről is bőven.
Zenék (japán)
Hú, hát azt most nem tudom, hogy mind idén lett kedvenc e, de akiket hallgattam, és hallgatni is fogom(néhány példa csak):
Kajiura Yuki ÖRÖK KEDVENC
TOVÁBBI CSAPATOK:
AAA
Ayane
Kattun
Versailles
Girls Dead Monster
Sid
Tamaki Nami
On/Off
stb.
Illetve rengeteg opening zene, néhány anime ost. ….
Bár nem teljes, de Last.Fm-en ott van sok csapat és rengeteg zene, melyeket hallgattam, hallgatok:
http://www.last.fm/user/michiyo1188
Végül mit várok 2011től, mit tervezek, mit szeretnék:
- 100 könyv elolvasását megpróbálom, hátha összejön
- sikeres diploma, nyelvvizsga
- nagyon örülnék több barátnak, havernak, akár szerelemnek is ha összejön
- jó sok remek zenét, animét, mangát megismerni, megnézni
Szóval röviden sikeres, kevésbé kudarcos év.
(De szerintem szinte az összes ember ezt szeretné.
)
Na, de már abbahagyom. Így is jó hosszú lett ez az utolsó post.
Röviden még:
Boldog Új Évet mindenkinek és Sikerekben, sok
animékben-mangákban gazdag 2011-es évet kívánok
mindenkinek!!!
あけましておめでとう !!!
(akemashite omedetou)