Legutoljára frissítve: 2011 szeptember 7
Újabb próbálkozást lehet olvasni, ami egy bemutatkozás féle akar lenni.
Egy huszonéves lány lennék, aki amikor csak teheti megy nála az animézés, mangaolvasás, zene – ott is főleg japán -.
Az olvasás se idegen tőlem, sőt, most csinálom az egy év 100 könyv projektet. Szerencsémre vagy szerencsétlenségemre nem vagyok válogatós nagyon, a kedvelt műfajok mellett olvasok mást is és elkezdtem már japánról szóló könyvekkel is ismerkedni. Eddig: egy japán útikönyv, A japán shógunok titokzatos élete, Levelek Japánból, Hidasi Judit 2 japánról szóló könyve meg ide sorolhatjuk szerintem a Sógunt is.
A tévézés már csak pár sorozatból áll, pl. CSI sorozatok, Gyilkos Elmék, Barátok Közt, Jóban Rosszban, A nagy házalakítás.
Ami még újdonság, hogy egy háziállattal is gazdagodtam, pontosabban kettővel.
Kámi nevű hullámos papagájommal osztom meg a szobám, illetve egy tengerimalac is él velünk.
————————-
Animés fanságomat az akkori A+ indította el, azóta nézek rendszeresen. Persze ott volt régen nekem is, mint szerintem sok animésnek, az Rtl Klubbon a Dragonball, Sailor moon, vagy esetleg mondhatom a Mila a szupersztárt a Tv2-n, melyeket néztem, de csak akkor úgy, mintha csak mese lenne. Akkoriban azt se tudtam mi az az anime.
Szóval sokáig csak az A+on éltem ki magamat, aztán később jött a net. Onnantól már sehogy se volt megállás, hiszen bő a választék ott e téren.
2009-ben kezdtem mangákat is olvasni, amihez ma már kicsit lusta vagyok. ![]()
Az animék és mangák által pedig megszerettem a japánt. Nyelvet, országot egyaránt. Szeretnék megtanulni majd japánul, és ki is szeretnék menni egyszer(de többször is akár, ha lesz rá lehetőség:)). Japán zenéket, pl. openingeket, nagy ritkán endingeket is hallgatok, illetve még ritkábban animék háttérzenéivel, OST-okkal is ismerkedek. (Így persze lemaradtam a többség által hallgatott zenékről.)
Anime terén szinte minden fajtát megnézek. Inkább az számít, hogy amit kevésbé szeretek, vagy nem jön be, az ne az legyen túlságosan jellemző az adott animére. Pl. nem kedvelem az ecchi-t, a kemény horrort, a sok drámát, yaoit, yurit, paródiát, rendőrös animéket. De pl. a shounen ai jöhet, akár az ecchi is, csak ne forduljon elő állandóan, vagy ne essen át a ló túloldalára. A műfajok közül szeretem pl. a shounent, fantasyt, mechás, zenés, vámpíros animéket. A mangáknál is ez jellemző.
Nem nagyon tudok top 10 listát csinálni animéből mangából se, úgyhogy csak pár kedvencet írok ide(nem sorrendben): Prince of Tennis, D Gray man, Gundam Seed, Monochrome Factor, Tsubasa kapitány, Black cat, Black Blood Brothers, Kaleido Star, Special A, Wolf’s rain, Méz és Lóhere, Full metal Alchemist(1.sorozat), Darker than Black(1.sorozat), Natsume Yuujinchou, Katekyou Hitman Reborn, Durarara, Fairy Tail, One Piece, Rainbow és még sorolhatnám.
Manga/Manhwa terén pár szerintem jó manga: D Gray man, Witch Hunter, Spiral-Suiri no Kizuna, Beast master, Neji, Rust Bluster, Record of Fallen Vampire, Nurarihyon no Mago, Defense Devil, Mixim(eddig tetszik), Ubel Blatt, Code breaker stb. Elkezdtem egy novelt is, az Eclipse Hunter-t, ami eddig bejön.
Kedvenc japán csapatok/énekesek(most): Kat-Tun, FictionJunction, Angela, Kalafina, Jam projekt, Tamaki Nami, Kokia, AAA. Sajnos zenében úgy vagyok hogy nem sok csapatot, vagy énekest/énekesnőt szerettem meg annyira, mert sokszor csak 1-2 számuk jött be, ami főleg op vagy ending. Ilyen pl. Abingdon Boys School, SID, Ayane, Savage genius, Ikimono Gakari, Uverworld, Nightmare, Hitomi Takahashi, Nami Kawada, Scandal, AKB48, LMC stb.
(2009)év vége fele regisztráltam én is a myanimelist.com oldalra ugyancsak michiyo1188 néven, ott jelölöm be a látott/olvasott animéket/mangákat. Bár nincs meg az összes anime/manga, szerintem nem is lesz, de elég hasznos. Több fórumon is nézelődök, regisztrálva is vagyok és néha írosgálok is, de csak a véleményeket is jó olvasni.
Hát ennyi lenne, köszönöm, aki elolvasta.

Szia! Láttam felvetted a blogom a linkjeid közé, én is így tettem a te blogoddal!
További sok posztot kívánok!
Szia!
Köszi szépen!
Viszont kívánok további sok érdekes posztot!
Üdv,
nagyon tetszik a blogod stílusa és a közvetlenséged. Élvezetes olvasni az írásaidat. És nagy örömmel tapasztalom, hogy sok közös animét nézünk, amit eddig még másoknál nem találtam
Pl.: Natsume Yuujinchou és Black Blood Brothers. Ja, ha nézel esetleg néha doramákat, akkor ajánlom a Honey and Clover live action sorozatát!!
További jó munkát kívánok, és köszönöm még egyszer a JAF ajánlást (tiszteletteljesen meghajol)
Köszönöm szépen, remélem továbbra is benézel néha.
A Honey and Clover live actiont ismerem az Animax-ről. Bár nem láttam az összes részét, de tetszett.
Szia michiyo én egy 21 éves srác vagyok aki szeret dolgozni és szintén ien felfogásal rendelkezik az én orvosságom minden etse az animax csatornán egy két rész Naruto mert fel vidít és én ezeken a meséken nőttem fel el sem todnám nélkülök képzelni a képzelet nélküli életemet:DDe este ha meg hallom azt a szép zenét gyakran könnybe is lábad a szemem mert egy lányt juttat az eszembe akire nem akrok emlékezni de folyton be villan az arca a memóriámban:D ja és jó a Blogod:DBy filk
én sem tudnám elképzelni az életet animék nélkül, bár Naruto-t nem nézek, csak néha az animax-en. Jó, hogy még téged felvidít.

Melyik zenét?
Ó, köszi.
ja és BUÉK!